2.Fejezet

 Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet! :D Az előző fejezethez köszönöm a kritikát mirmur55! :D Nagyon örültem neki! A 3.fejezet szintén pénteken várható!
Jó olvasást:
Nixypixy

2.Fejezet: Menekülj!

- Ki keresi?- kérdezte.

- Maya…Maya Jonhs.- intett, hogy menjek be.

- Tom, magát keresik- pukedlizett a nő, majd távozott, a konyha felé. Ebben a pillanatban jelent meg Tom maga.

-Elkezdődött? – miért jön mindenki ezzel?

-Elmondanád, mi történik itt pontosan?- tértem a lényegre.

-Mit tudsz?- intett, hogy üljek le. Úgy tettem, majd követte a példámat.

-Hát tudom, hogy ki kicsoda.

-Ó, értem. És vannak már képességeid?

-Eddig, csak egy- mielőtt megkérdezhette volna mi, folytattam- a jövőbe látás.

-Láttál már valamit?- kíváncsi az már szent. Nem inkább nekem kéne kérdeznem?

-Igen, láttam.

-És mit?- amint mondtam, kíváncsi.

-Valami háborúféleséget. Ott voltál Te, Adrian, Én meg az összes vámpír és farkas.

-Valami fontosat nem láttál?- majd észbe kapott- Te is ott voltál?

-Ja! Ha jól emlékszem, mint fogoly- elkezdett fájni a fejem, de nagyon. A fejemhez kaptam, és felszisszentem.

-Jól vagy Maya?- térdelt le elém Tom.

-Nem. Nagyon fáj a fejem- mondtam, majd felsikítottam és minden elsötétült.

Utálom ezeket az álmokat, de ez kellemesen kellemetlen volt. Álmomban Tommal voltam együtt. Éppen valaminek az elején. Egy hatalmas szobában voltunk. Vad csókcsatát vívtunk. Ruha is alig volt rajtunk. Ledöntött az ágyra, és elkezdett a melltartó kapoccsal vacakolni.

 Nem álmodtam tovább szerencsére. Mikor kinyitottam a szemem, ugyanabban a szobában voltam, mint a látomásomban. A különbség a kettő között, hogy felöltözve feküdtem az ágyon, míg Tom egy széken ült és engem nézett. Ahogy rá néztem, eszembe jutott az álmom, és ettől elkezdtem egy homárhoz hasonlítani.

-Minden rendben?- ült le most az ágy szélére.

-Most már igen.

-Mi volt az az előbb?- miért ilyen kíváncsi?

-Látomásom volt- vallottam be az igazat.

-Eddig mind fejfájással és ájulással járt?- ez valami tudóspalánta?

-Igen. Eddig mindig. Kétszer volt ezen kívül látomásom. Az egyiknél csak fejfájás, a másiknál meg elájultam- tartottam rögtönzött kiselőadást.

-És most mit láttál?- tette fel azt a kérdést, amit el akartam kerülni. Elkezdtem vörösödni.

-Hát…nem a háborúval kapcsolatos-tereltem. Szegény Tom, ha tudná mit álmodtam. Tartok tőle, hogy kiröhögne, vagy nem. Fogalmam sincs. De az biztos, én nem kezdenék vele, hiszen most dobtam egy hazug farkast, akit a szerelmemnek gondoltam. Most meg itt ülök egy szinte vadidegen, irtó helyes vámpír herceg ágyában, és olyat álmodok, ami hát…

-Elmondod?- akaratoskodott.

-Nagyon muszáj?

-Igen. Talán így közelebb jutunk valamihez- ült le az ágy szélére.

-A látomásomban te és én szerepeltünk- kinéztem az ablakon, hogy még véletlenül se kelljen rá néznem.

-Ezt, hogy érted? Hogyan együtt?- értetlenkedett.

-Ebben a szobában voltunk, éppen valami közepén-pirultam el még jobban.

-Most már végképp nem értem- rázta a fejét. Nagy levegőt vettem és kimondtam.

-Te vetkőztettél engem én meg téged, most már gondolom sejted minek a közepén voltunk- fejem már egy paradicsomra hasonlított.

-Ó! Hát…értem- mondta. Felálltam az ágyról és az ablakhoz mentem.

-Tudod, nekem ez az egész új. Ez a vámpíros, vér farkasos, boszorkányos sztori. Ezt a képesség dolgot se tudom kezelni. Ami még tetszik, hogy lehet, másik képességeim is lesznek- tört ki belőlem. Hátrafordultam, hogy lássam az arcát, de megijedtem, mert közelebb volt hozzám, mint gondoltam.

-Maya! Mondhatnám, hogy tudom, mit érzel, de nem mondom, mert fogalmam sincs min mész keresztül. Viszont, ha akarod, segíthetek- fogta meg a vállam.  

-Köszönöm, de nekem most mennem kell-hadartam, majd felkaptam a táskám és kiléptem a házból. Nem tudom mi ütött belém. Egyszerűen csak azt éreztem, hogy el kell, hogy menjek a közeléből. Nem értem saját magam. Az érzéseimet.

Átfutottam a szomszédba, vagyis haza és rácsodálkoztam, hogy anyát is otthon találtam. Ilyen már rág fordult elő.

Nem kerteltem, hanem előadtam a hírtelen jött ötletemet. Remélem most az egyszer mellettem áll, és nem kezd kioktatni, vagy valami hasonlót tenni.

-Anya! Elmehetnék a nagyiékhoz, pár hétre?- törtem rá.

-Maya, még suliba jársz!

-Év vége van már, és a biziért te is elmehetnél-néztem rá a lehető legaranyosabb szemeimmel, és magamban imádkoztam, hogy most az egyszer engedjen nekem.

-Hát…ha a nagyiék is beleegyeznek, akkor mehetsz- megfogtam a telefont, és már tárcsáztam is. Megbeszéltem mamámmal, hogy még a ma esti busszal utazok.

A szobámban összeszedtem a legszükségesebb dolgokat, és már mentem is a buszmegállóba.

Nagy szerencsém volt, a busz épp akkor ért oda. Felszálltam, és leültem az első szabad helyre. Az úton végig azon gondolkoztam, hogy miért álmodtam azt, hogy lefekszünk Tommal.  Hiszen nem is ismerem Őt, és nem is szeretem. Csak két napja ismerem, és különben is most dobtam egy kutyát, nem kell rögtön a vámpír karjaiba borulnom.

Egy szó férkőzött be a gondolataimba, nem is tudtam onnan kiűzni: Menekülj! Hát én most azt teszem, menekülök a problémák elől.