8.Fejezet

Sziasztok! Most hamarabb jön a fejezet, mert holnap nem leszek itthon! 

Ebben a fejezetben végre minden kiderül. :D Már nagyon vártátok és én nem húzom tovább, kiderül a NAGY TITOK! ;)

Remélem tetszeni fog nektek! 

Lenne még valami. Elsejétől megszűnik a blogreader! Azért, hogy rendszeres olvasok maradjatok, oldalt kitettem egy linket: Follow my blog with Bloglovin -erre rákattintva tudjátok követni a blogomat!

Jó olvasást!

Puszi: Nixypixy

8.Fejezet: A végzetem

- Miről nem tudok? –néztek hol az egyik, hol a másik srácra.

- Először is menjünk vissza a házba. Ott majd elmondunk mindent –azzal már ott se volt. Ránéztem a mellettem álló vámpírra, majd a szobájába teleportáltam. Leültem Tom ágyára, Ő maga is helyet foglalt mellettem. Gabriel is leült, csak ő az íróasztal mellet lévő székre.

- Kezdhetitek –adtam meg a kezdő lökést.

- Nos ez az egész több száz évvel ezelőtt kezdődött, mikor egy papnő, Elis, megátkozta a három fajt –kezdte a mesét Gab -Elis nagyon szép volt é jól értett a varázsláshoz, egészen máshogy használta a mágiát, mint a boszorkányok. A három faj akkori vezetői mind beleszerettek ebbe a papnőbe, mind a hárman magának akarta. Mivel nem tudtak megegyezni, és nem érdekelte őket, hogy Elis kivel akar lenni. Elindítottak egy háborút. Elis nagyon megharagudott, ezért elátkozta a három fajt. A papnő a boszorkánykirályt szerette, ezért ők kapták a legnagyobb büntetést, még a másik két faj enyhébbet.

- A vámpírok és vérfarkasok addigk míg egy boszorkány a királyi családból bele nem szeret a másik két faj valamelyik hercegébe –vette át a szót Tom. –A kiválasztott boszorkány megölésével ér véget a háború. Azé lesz a fő hatalom, aki megöli, a többi fajnak bekell hódolni…

- Várj! –ugrottam fel –Akkor Adrian meg akar ölni, és te is? –néztem Tomra.

- Adrian igen, én nem. Tizenhét évig az árnyékban figyeltelek. Szerinted, ha meg akartalak volna ölni már nem tettem volna meg? –csattant fel.

- Nem értem –ráztam meg a fejem. –Miért nem? Hiszen akkor tiéd lenne a hatalom.

- Mert időközben beléd szerettem –lépett oda hozzám. –és nem tudlak bántani. Azzal is sokat kockáztattam, hogy hagytalak Adriannal járni.

- Oké-oké! Ez mind szép és jó, de folytathatnánk? –vágott közbe Gab, mi meg visszaültünk az ágyra.

- Azt mondtátok, hogy szerelmesnek kell lennem valamelyik faj vezetőjének a leszármazottjába –kezdtem bele, de magam se tudtam hova akarok kilyukadni.

- Ezzel mire célzol? –ráncolta a homlokát Gabriel.

- Csak arra, hogy jártam Adriannal, és azt hiszem szerettem –bújtam oda szerelmemhez.

- Nem szeretted –rázta a fejét Tom. –Én is csak nem rég jöttem rá, hogy miért érezted azt, amit. A farkasoknak van egy bizonyos képességük, befolyásolni tudják a tudatot. Az mondjuk furcsa, hogy rád már nem hat –töprengett el.

- Talán a képességei miatt –szólalt meg a fiatalabb vámpír.

- Különben meg tényleg rólam van szó? –bizonytalanodtam el. Talán nem kell meghalnom.

- Sajnos igen. Te vagy az óta, az első hercegnő, aki született –nézett rám szomorúan Tom.

- Remek. Akkor folytathatjuk?- néztem rá mindkettőre, majd kaptak egy egyhangú belegyezést.

- Az átok második része úgy hangzik, hogyha a boszorkány érzései viszonzásra találnak, akkor halhatatlan lesz, de ha valami ok miatt mégis csak meghal, akkor a szerelme vele hal –mesélte tovább Gabriel.

- Na várjatok, összegeznek kell! Ha valamelyik faj királyi családjából megöl valaki, akkor az a faj veszi át az uralmat az egész misztikus világ felett? –a válasz csak egy bólintás volt. –Viszont ha beleszeretek valamelyikbe, és ő viszont szeret, akkor halhatatlan leszek? –újabb bólintás mind a két sráctól. –És ha mégis meghalok, akkor a szerelmem is velem hal?

- Igen, valahogy így –vakarta a tarkóját Gab.

- És mindez egy papnő miatt? –megint csak beleegyező fejrázásokat kaptam. Ezek csak bólogatni tudnak? –Hát ez remek! –csattantam fel. –Jobb lenne ha… ha nem is léteznék! –ordítottam. Most vettem csak észre, hogy az ujjaim végei szikráznak, és pattogó hangot adnak ki.

- Még egy boszi varázslat? –fordult Gabriel a bátyjához.

- Azt hiszem –nézett tesójára, majd ismét rám. –Maya kérlek, nyugodj meg!

- Nyugodjak meg? Ne mond ezt nekem! Ha valaki azt mondja, nyugodjak meg, akkor még idegesebb leszek! Úgyhogy ne mond! –ordítottam le a fejét.

- Maya! Teleportálj az erdőbe, ott majd levezeted a fölös feszkót. Mi megyünk utánad –amint befejezte Gab, már az erdőben voltam. Azon a helyen ahol a fákat szedtem szét.

Az egyik közel lévő rönkre irányítottam a villámot. Amint belecsapódott, rögtön hamuvá vált. Az biztos, hogy félek magamtól. Két intenzív „fegyverem” is van. A tűzgolyó és a villám, és ezeket irtó nehéz kezelni, de nekem a véremben van vagy mi. Tom egyszer azt mondta, hogy ilyenek csak a királyi családnak és a katonáknak van. A teleportálást az összes boszi tudja, ami csak az enyém az a telepátia, a látomások, és a levitáció.  Nem tudom miért, de mérgesebb lettem, mint valaha, így már a tűzgolyókkal is dobálóztam.

- Én ezt nem bírom! Nem akarom ezt az egészet! –vágtam a gömböt egy közeli fához. A következő pillanatban egy kar fonódott körém.

- Szerelmem ezt hagyd abba, még a végén kárt teszel magadban- suttogta a fülembe.

- Tom ez nekem sok –elsírtam magam és átöleltem a nyakát.

- Lenyugodtál végre? –jött oda hozzánk a fiatalabb herceg.

- Igen, azt hiszem –suttogtam Tom mellkasába. Még mindig nem engedett el. A közelsége nyugtatólag hatott rám, kivéve mikor, khm… máshogy.

- Hmmm…gyorsan változnak az érzéseid Kedvesem –nézett le rám.

- Sosem tagadtam, milyen érzéseket váltasz ki belőlem – mosolyogtam, majd megcsókoltam. Lágy, könnyű csóknak szántan, de vágyaktól fűtött vad csók lett. Mielőtt tovább mehettünk volna, ma már harmadjára zavart meg egy bizonyos személy.

- Szeretnéd látni az igazi szüleidet? –Gabriel mindig a legjobb pillanatokban tud közbeszólni.

- Szeretném, de csak holnap. Ezt a napot veled szeretném tölteni –néztem fel az engem ölelő srácra, aki megcsókolt.

- Srácok menjetek szobára –szólt ránk az idegesítő öcs.

- Te mondtad –nézett öccsére szerelmem, és megajándékozott egy sokat sejtő mosollyal.

Felkapott az ölébe és „elsuhant” a házukhoz.