10.Fejezet

Sziasztok!
Péntek van és egyben új rész is! Ez olyan átkötő jellegű. A következőben már beindulnak az események.
Ezt a fejezetet anett knyeskó-nak ajánlom, aki már nagyon várta a következő részt!! :D
Következő rész következő pénteken!
Jó olvasást!
Puszi: Nixypixy

10.Fejezet: Joe

Nagyon megijedtem. Nem tudtam, hogy ki az, de abban biztos voltam, hogy anyámmal van. Értetlen voltam azzal kapcsolatban, hogy miért gondol annyit rám?  Talán anya be akar neki mutatni, vagy ismer már valahonnan? Esetleg köze van a Végzetemhez? Az is lehet, hogy már kezdek paranoiás lenni.

Nem akarta a véletlenre bízni a sorsomat, így tudatnom kellett valahogy Tomnak, hogy mi is a helyzet. Az igazság az volt, hogy féltem lemenni egyedül. Nem tudom, hogy épp merre van, de „elküldtem” neki egy üzenetet.

- „Tom! Kérlek, gyere á! Az ablakon keresztül” –a végét direkt raktam oda. Ki tudja, lehet, hogy ismeri az a pasit odalenn anyámmal.

- Gyere már le Maya! Tudom, hogy itthon vagy! –ordibált megint anyám.

- Egy pillanat –nem tudtam milyen kifogást találjak ki, így kimondtam az első dolgot, ami eszembe jutott –Épp nem vagyok egyedül –csak remélni tudtam, hogy Tom megkapta az üzenetemet.

Vártam, és próbáltam összeszedni magam. Nem tudom, hogy meddig vártam, de egyszer csak Tom ugrott be az ablakon, ezzel egy kicsit megijesztve.

-Bocsi, hogy csak most jöttem, de nem voltam a városban –csókolt meg.

Nem kicsit lepődtem meg. Gondolni se mertem rá, hogy milyen messzire el tudom küldeni a gondolataimat. Vajon mekkora hatósugara van ennek az egésznek?

-Maya! Gyere már!  - egyre közelebbről jött a hangja, ami annyit tesz, hogy anyám megunta a várakozást.

-Tom, azért hívtalak, mert van itt valaki –kezdtem el hadarni. –Folyton rám gondol, viszont a hangját nem ismerem.

-Lemegyek veled –nézett rám határozottan. Miután megfogtam a kezét elindultunk lefelé.

Furcsa volt, hogy anyám nem jött velünk szembe, de most ez nem tudott érdekelni. A konyhába érve csak egy pasast találtunk, akire Tom hirtelen elkezdett morogni. Nem értettem az egészet. Hol van anyám? Ki ez a férfi? Tom mióta morog idegenekre? Egyszerűen nem tudtam semmit. Vagyis egy valamit igen: ma se látom az igazi szüleimet.

-Te mit keresel itt? –sziszegte Tom.

-Te vagy a vámpírherceg, ha nem tévedek –szólalt meg az ismeretlen. Barna haja és barna szeme volt, ha tippelnem kéne úgy harminchat éves lehetett. A borostája egy kicsit öregített rajta. Mivel Tom ismeri, azon se lepődnék meg, ha már száz éves lenne.

- Nem tévedsz –hagyta rá Hercegem.  –Te pedig az alpha csicskása.

-Remekül tájékozódik úrfi –mosolygott gúnyosan Tomra, majd rám nézett. –A nevem Joe –hajolt meg. Egy szót sem tudtam kinyögni.

-Elég lesz –nézett rá Szerelmem haragosan. –Miért jöttél ide? –tette fel az engem is foglalkoztató kérdést.

-És hol van anyám? –találtam meg végre a hangomat.

-Holly elugrott a boltba, azt mondta, hogy nemsokára jön –nézett rám. –És, hogy a Herceg kérdésére is válaszoljak: azért, hogy a barátnőm bemutasson a lányának –kacsintott rám, amitől kirázott a hideg.

-Te az anyámmal jársz? –fogtam fel a mondani valóját.

-Gratulálok kisasszony. Úgy látom, van olyan okos, mint a herceged –gúnyolódott. Látszott a mellettem állón, hogy nem kell sok és neki megy Joe-nak.  Megfogtam a kezét hátha lenyugszik egy kicsit.

-„ Nem éri meg” –üzentem neki. Mikor megértette a mondani valómat, anyám lépett be a konyhába két tele tömött papírzacskóval.

-Á , végre lejöttél kisasszony –lépett a pulthoz, majd oda ment Joe-hoz és megcsókolta. Ezt azért nem akartam látni. –Látom már megismerkedtetek.

-Igen, meg –néztem anyámra.

-Remek, akkor gondolom nem baj, ha Joe ide költözik –jelentette ki anyám a legnagyobb természetességgel.

-„Nekem ez nem tetszik” –folytattam a gondolatbeli kommunikálást.

-„Nekem se” –adott igazat előbbi kijelentésemre.

-Nos –szólalt meg újra anyám. –Ki a te barátod?

-Ő Tom a szomszédból, és egyben a szerelmem.

-Értem –bólogatott –Maradsz vacsorára? –nézett rá, miközben a vérfarkast ölelgette.

-Köszönöm, de nem –utasította vissza. –Nekem most mennem kell –köszönt el, én pedig utána menetem.

-„Visszajössz?” –tudakoltam az ajtóban.

-„Tudod, hogy igen, de ez meg kell beszélnem Gab-el. Amint tudok jövök, nem szívesen hagylak itt Ezzel.”

-Szeretlek –suttogtam.

-Én is szeretlek –majd megcsókolt. Ez a csókunk villámsebességgel ért véget. –Megráztál –nevezett fel.

- Tudom –pislogtam fel rá.

-Na jó, tényleg megyek –adott még egy puszit a homlokomra, majd elhagyta a házat.  Becsuktam az ajtót, majd a szobámba mentem, ahol nem várt meglepetés fogadott.

- Végre itt a boszi –szólalt meg Joe.

-Ja –flegmáskodtam vele. –Ha megkérlek, rá elhagyod a szobámat?

-Nem –hangzott az egyértelmű válasz. Valahogy sejtettem, hogy ezt fogja mondani.

-Akkor elmondhatnád miért is vagy itt? –tettem fel egy újabb kérdést.

-Okos és kíváncsi is. Ez tetszik –nevetett fel. –Rendben, elmondom –lett komoly a hangja. –Azt akarom, hogy szakíts a barátoddal. Ha nem teszed, akkor Holly és a vámpír barátnőd issza meg a levét. De lehet, hogy meglátogatjuk a szüleidet is. Ki tudja? A sorsuk a Te kezedben van –közölte, majd kiment a szobámból.

MI VAN? Nem, ilyet nem kérhet tőlem. Nem, ez lehetetlen!